Június 15-én elérkeztünk a Magyar-Lengyel stafétaátadó rendezvénysorozatunk utolsó állomásához, a magyar elnökség eredményeit, és a lengyel elnökség várakozásait, terveit bemutató konferenciához.
A magyar elnökség utolsó két hete előtt, amikor már csak 15 napja maradt hazánknak a fél évig tartó erőfeszítésekből, küzdelemből, bizonyításból, nem kisebb feladatra vállalkoztunk, minthogy mérleget vonjunk az előző hat hónap eredményeiből, sikereiből, tanulságaiból, illetve, hogy felvázoljuk az év második felének feladatait.
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Székházában megtartott konferenciát Dr. Kriza Ákos, Miskolc város polgármesterének ünnepi beszéde nyitotta meg, majd Nowackiné Tóth Katalin, a Europe Direct Miskolc vezetője köszöntötte a résztvevőket. Képekkel, élményekkel gazdagított előadásában bemutatta azt az utat, amely a programsorozat „csúcspontjához” vezetett. Felidézte a több héten át tartó kísérő rendezvények eseményeit, történéseit, hangulatát. Megszólaltak az egyes programelemek résztvevői, társszervezői is úgy, mint Bárcziné Sowa Halina, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat alelnöke, és Szűcs Ibolya a Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógusa.
A konferencia két kiemelkedő előadásában a magyar és a lengyel elnökségi programokról hallhattak hiteles tájékoztatást a résztvevők. Elöször Baranyai Gábor úrnak, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárának információ gazdag és közérthető, színes előadása összefüggéseiben is láttatni engedte a soros elnökség működésének rendszerét, és az ezzel járó feladatokat, nehézségeket.
Majd Agata Zajega, a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének misszióvezető helyettese beszédében méltatta a magyar elnökség sikereit, eredményeit, illetve ismertette a következő félév terveit. Hangsúlyozta, hogy Lengyelország folytatni kívánja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a magyar elnökség tett az EU erősítésére és dinamizálására. A lengyel elnökség a program szerint három területre fog koncentrálni, az „európai integrációt, mint a növekedés forrását”, a „biztonságos Európát”, valamint a „nyitottságból profitáló Európát” választotta hívószavaknak.
Az előadásokat lezáró állófogadás után a nap a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban folytatódott, ahol Bogdan Adamczyk OFM Conv., a Minorita templom plébánosa ünnepi beszédével megnyitotta a II. János Pál pápa embersége című gyermekrajz kiállítást. A megnyitón bemutatkozott a kiállítás megálmodója, Basa Ottóné Révész Erzsébet hatvani művésztanár, a TILMA a Gyermekművészetért Alapítvány alapítója is, aki Hatvan városának delegációjával együtt érkezett a rendezvényre. A kiállítás érdekessége, hogy a május végén Rómában megnyitott tárlat utolsó állomása Krakkóban lesz, a Világkonferencián, októberben, végigjárva Rómát, Magyarországot és Lengyelországot. A kiállítás több héten keresztül szabadon megtekinthető Miskolcon is.

















