Nagy sikerrel zárta városunkban magyarországi körútját a Báthory Express névre hallgató Magyar-Lengyel Kultúrkamion, és már át is lépve a nem létező határt, Lengyelországban folytatja útját tovább. Az utazókat a Europe Direct Miskolc iroda és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat fogadta és segítette, majd Miskolc Város Polgármestere látta el kézjegyével az emléktáblát. Sokan meglátogatták az eseményt, személyes emlékeket hozva, élményeket megosztva a lengyel-magyar barátságról. Ezúton a szervezők köszönetet mondanak Miskolc lakosságának a videóra mondott történetekért, a hozott emléktárgyakért. A Krakkói Magyar Centrum vezetője kellemes emlékekkel távozott városunkból és jó hírét viszi a miskolci lelkes közönségének.
A 30 napos, 2800 km hosszú utazás alatt összegyűjtött fotókból, történetekből és tárgyakból valamint az utat rögzítő filmanyagból az út végén kiállítás készül Magyarországon és Lengyelországban. Az utolsó állomás Varsó lesz, június 30-án, az EU elnökség Lengyelországnak történő hivatalos átadásának napján. Az anyagokat összegyűjtő díszalbumot ünnepélyes keretek között e napon nyújtják majd át a két ország államfőjének.


















