"Kapcsold Ki!" kampány - Energiahatékonyság fokozása megújuló energiaforrással kombinálva című konferencia és kiállítás
2011. április 12.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának és a Külügyminisztériumnak az országos „Kapcsold Ki” programja Miskolcra érkezett. Ennek során irodánk egy tartalmas programmal lepte meg a felnőttképzésben résztvevő diákokat és közalkalmazottakat.
A WWF jóvoltából képzeletet megragadó, díjnyertes képekben gyönyörködhettek az érdeklődők, és az interaktív makett ház fortélyai segítségével elsajátíthatták az otthonukban felhasználható energiatakarékos megoldásokat. Az előadásokat bevezető kisfilm részlet felvillantotta megyénk egyik sikeres bioültetvény kezdeményezését, a zöldgazdaság fellendítésére tett eddigi lépéseket. A filmet a Europe Direct Miskolc készítette Hangonyi László polgármesterrel, Fókuszban a Zöld Gazdaság címmel.
Ezt követően információban bővelkedő előadásokat hallhattunk. A Europe Direct Miskolc befogadó intézményében nagyszabású energiahatékonyság növelő beruházás indul el napjainkban. Ennek bemutatására a projekt menedzsere, Tóth István vállalkozott, aki említette az intézmény környezettudatos átalakítását, energetikai korszerűsítését és a fosszilis energiahordozó (földgáz) részleges kiváltását megújuló energiával (napenergia).
Majd megismerhettük a legújabb napenergia felhasználási módszereket, a legmodernebb technológiával készült napkollektorokat, energiahatékony fűtési rendszereket és azok működését.
Ezt követően Prof. Dr. Mika János klímakutató, tiszteletbeli klímanagykövet előadásában láthattuk az Európai Unió klímaváltozással kapcsolatos politikáját, és színes szemléltető ábrák segítségével szembesülhettünk az emberi tevékenység során kialakuló és egyre gyorsuló éghajlatváltozással és annak következményeivel. Tippeket hallhatunk, hogy hogyan lassíthatnánk le ezeket, az emberiséget és a Föld egész élővilágát veszélyeztető negatív folyamatokat. Van rá lehetőség, csak élni kell vele, ebben az Európai Unió is a segítségünkre van, de rohanó mindennapjainkban apró odafigyeléssel, MI, kis emberekként is tehetünk Földünk egészségéért.







