"Félév félidőben – Fókuszban a magyar EU - elnökség" címmel tájékoztatás a Miskolc Plázában

2011. március 26.

Az országosan megrendezésre került programsorozat keretében irodánk a Miskolc Plázába kitelepülve igyekezett közelebb hozni az emberekhez a magyar EU-elnökség gondolatát és ismeretanyagát.

Érdeklődve álltak meg a plázában vásárlók uniós standunknál, ahol korosztálytól függetlenül választ kaphattak kérdéseikre. Lehetőségünk nyílt komoly elbeszélgetésekre, szakmai véleménycserékre is. Érdeklődők számára külön erre az alkalomra összeállítottunk egy dossziét böngészésre, mely valamennyi elnökségi prioritás tekintetében tartalmazta a legfrissebb fejleményeket. Volt idegen nyelvű érdeklődő is, aki meglepően jól tudta az elnökség magyar vonatkozásait. Az egyetemről és középiskolákból érkező diákok hálásak voltak a továbbtanulást és ösztöndíjakat tartalmazó tájékoztató anyagokért, a legkisebbek pedig nagy élménnyel forgatták a különféle kocka – golyós játékokat, és persze mindenki izgalommal töltötte és olvasta a mini, de fontos információkat tartalmazó elnökségi totónkat, apró ajándékokért cserébe.

Jó érzésekkel gondolunk vissza programunkra, és úgy érezzük, hogy sok érdeklődőnek sikerült hasznos információt átadni.

Interjú letöltése
(fájl formát mp3 – 1,5Mb)
Forrás: MR6 A régió rádiója, Észak-magyarországi krónika