2010. május 13-án a Miskolci Egyetemen megrendezésre került MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny szóbeli döntőjén vettünk részt.
Ebben az évben már hatodik alkalommal szervezték meg a versenyt az állam- és jogtudományi tanulmányokat folytató hallgatók, valamint fiatal gyakorló jogászok számára.
A perbeszédverseny célja, hogy uniós jogi tárgyú megmérettetési lehetőséget kínáljon a vállalkozó szellemű diákok és szakvizsga előtt álló jogászok részére, illetve, hogy szituációs szerepjáték révén betekintést nyújtson az uniós jog gyakorlati alkalmazásának világába.
A versenyre 7 csapat nevezett az ország különböző pontjairól. A résztvevőket „uniós hangulatú”
fogadtatással vártuk, hogy ezzel is segítsük a felkészülés utolsó perceit, vagy éppen oldjuk annak feszültségét.
Amíg a perbeszédek a mintatárgyaló teremben zajlottak, a fogadó helységben igyekeztünk oldott légkört biztosítani a még sorra nem kerülő, vagy már az eredményre várakozó versenyzők számára. Európa térkép- kirakóval, illetve különböző uniós témájú kiadvánnyal próbáltuk ráhangolni őket az uniós vonatkozásra, vagy elterelni a figyelmüket az izgalmakról, ha valakinél arra volt szükség.
A sikeres verseny eredményeinek kihirdetésére a késő délutáni órákban került sor. A dobogós helyezett csapatok értékes tárgyjutalomban részesültek, a Europe Direct Miskolc irodája 6 darab 8 GB-os pendrivval járult hozzá a versenyzők díjazásához.
Mind a résztvevők, mind a szervezők további munkájához sok sikert kívánunk!






