Felső tagozatos diákok számára tartottunk órát az Európai Unióról. A gyerekeket különböző motivációs és beszélgetős játékok segítségével vezettük be az Európai Unió kialakulásának rejtelmeibe. Majd egy rövid összefoglalót hallhattak az Unió kialakulásáról, melynek segítségével, aki figyelt, nagyon ügyesen kitölthette az EU-totónkat. Ezt követően, a fiatalok nagy élvezettel találták ki az unió különböző országaiból származó finom ételek nevét, és az országot, ahonnan származtak. Egyes lelkes diákjaink még fincsi pontokkal is ellátták a képeket, aszerint, hogy melyik a legfinomabb.
Az órán 25 fő vett részt.
Az iskola a héten tartotta a „Madarak és fák hete” című rendezvénysorozatot, melynek tiszteletére, kihelyeztük Pecze János, a Gönci Általános iskola igazgatója által felajánlott, Európai Unió története vándorkiállítást is. A gyerekek és tanárok egyaránt nagy örömmel fogadták a diákok munkáit, csodálattal nézegették a képeket, és nagyon hasznosnak találták. A kiállítás az iskola nagy aulájában, igényes paravánokon kapott helyet.