A fosszilis energiahordozók visszaszorulását csak a zöldtechnológiához kapcsolódó gazdasági lobbi kényszerítheti ki

Legkorábban 2010 végére készülhet el az új nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény, miután a két hétig tartó koppenhágai klímacsúcs nem hozott eredményt. A fő kérdés még mindig az, miként folytatódjon a klímaváltozás elleni küzdelem 2012 után, amikor lejár a kérdést szabályozó egyetlen nemzetközi szerződés, a Kiotói jegyzőkönyv. Szakértők szerint a fosszilis energiahordozók használatának visszaszorulását sokkal inkább a megújuló energiaforrásokhoz és más zöld technológiákhoz kapcsolódó gazdasági lobbi és az energiabiztonsági törekvések kényszerítik majd ki.

Legkorábban 2010 novemberében Mexikóvárosban, a következő ENSZ-klímakonferencián készülhet el az az új nemzetközi egyezmény, amely felváltaná a Kiotói jegyzőkönyvet. Ezt eredetileg Koppenhágában szerették volna ?tető alá? hozni, hiszen ez volt a célja a nemrég lezárult klímacsúcsnak. A dán fővárosban azonban nem sikerült megegyezniük a részt vevő országoknak, csupán ?tudomásul vettek? egy jogi kötőerőt nélkülöző, kevés konkrétumot tartalmazó, két és fél oldalas politikai nyilatkozatot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az államok szabadon eldönthetik, hogy aláírják-e az egyezményt.
A dokumentum 2 Celsius-fokban maximálja a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest, és tartalmazza azt is, hogy 2020-tól évente 100 milliárd dollárral támogatnák a fejlődő országok klímavédelmi erőfeszítéseit.
Meghatározza, hogy 2015-ben ismét át kell tekinteni a kérdést, és meg kell vizsgálni, hogy lehetséges-e még szigorúbban, a kis szigetállamok igényeinek megfelelően 1,5 Celsius-fokban korlátozni az általános felmelegedést. Ezenkívül a fejlődő országok évi 30 milliárd dollár értékű támogatást kapnának 2010-2012 között az iparosodott államoktól. A fejlődő államok az egyezménytervezet szerint minden második évben felülvizsgálják klímavédelmi programjaikat, és jelentést tesznek az ENSZ-nek.
A klímacsúcs azonban éppen legfőbb küldetését nem teljesítette, hiszen semmiféle előírást sem írt elő a világ államai számára a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését illetően. Szakmai és civil környezetvédelmi szervezetek éppen ezért teljes kudarcnak ítélték a konferenciát. A Greenpeace például elszalasztott lehetőségnek nevezte a találkozót, s élesen bírálta a ?leggazdagabb és legbefolyásosabb országok vezetőit?, amiért ?elárulták a jelen és a jövő nemzedékeit?.
A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kudarcért nagyrészt a fejlett országok a felelősek, mivel nem tettek le az asztalra megfelelő kibocsátáscsökkentési és finanszírozási célszámokat, s ezek után azért ?szorongatták? a fejlődőket, hogy ennél jóval kevesebbet is fogadjanak el. A Természetvédelmi Világalap (WWF) is elégedetlen az elért eredménnyel, mert - mint mondják - a megfogalmazott Koppenhágai Egyezmény nem igazságos, nem ambiciózus és jogilag sem kötelező erejű.
A politikusok egy része azonban fontos lépésnek s kiindulási alapnak tekinti a záródokumentumot. Az ENSZ vezető tisztségviselői is ezt hangsúlyozták; Yvo de Boer, a szervezet klímaügyi főfelelőse és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is azt emelte ki, hogy a Koppenhágai Egyezmény alapján folytatódhatnak a tárgyalások, és a következő, 2010-es mexikóvárosi klímakonferencián megalkothatják az éghajlatvédelmi harcot szabályozó, kötelező jogi érvénnyel bíró szerződést. Angela Merkel is hasonlóan vélekedett. A német kancellár szerint a dán fővárosban ?lépés történt egy új környezetvédelmi világrend érdekében, nem több és nem is kevesebb?.
A kínai külügyminiszter is csak egy új kezdetnek tekinti a Koppenhágai Egyezményt. Jang Csie-cse (Yang Jiechi) pozitív eredménynek leginkább azt tekinti, hogy a Kiotói jegyzőkönyv által elfogadott ?közös, de különböző mértékű felelősség? elvét ezúttal is érvényesítették, ezenkívül lépést tettek a fejlett országok kötelező kibocsátáscsökkentésének irányába, valamint a fejlődők önkéntes kibocsátásmérséklésének terén is.
Szakértők szerint azonban a fosszilis energiahordozók használatának visszaszorulását sokkal inkább a megújuló energiaforrásokhoz és más zöld technológiákhoz kapcsolódó gazdasági lobbi és az energiabiztonsági törekvések kényszerítik majd ki. Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Környezettudományi Intézetének igazgatója elmondta: a klímavédelem témájában rendezett első, 1972-es stockholmi konferencia óta ugyanazok a problémák jellemzik az összes ENSZ-klímakonferenciát. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az egyezmények elfogadásához egyhangú döntés szükséges, amit gyakorlatilag lehetetlen biztosítani.
Egy másik probléma általánosabb természetű: a politikusok időhorizontja legfeljebb néhány évre terjed ki, miközben az éghajlatvédelem eredményei 50-100 éves távlatban érzékelhetők. Hozzátette, a megegyezést az is gátolja, hogy az emberek számára sok helyen még nem váltak nyilvánvalóvá a klímaváltozás hatásai.

Nem valószínű, hogy teljesülnek az uniós célok

Az Európai Unió célul tűzte ki 2020-ig az üvegházhatású gázok - elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás - 20 százalékos csökkentését, a megújulóenergia-termelés részarányának 20 százalékra történő emelését, illetve a tagállamok primer - elsődleges - energiafelhasználásának 20 százalékos mérséklését, ezek a célkitűzések azonban aligha teljesülnek - nyilatkozta korábban lapunknak Molnár László. Az Energia Gazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkára megerősítette: nem vitatja a környezetvédelem fontosságát, de úgy véli, ez az úgynevezett háromszor húszas célkitűzés az EU részéről nem más, mint egy kiváló politikai szlogen. Az EU nem tett mást, mint ígért valami szépet a polgároknak: tiszta levegőt, kevesebb importot, kisebb klímaváltozást. A valóságban megvalósíthatatlan ez a terv. Ezeket a célokat csak akkor lehetne elérni, ha a tagállamok gazdasági erőszakot tennének önmagukon. Annak azonban olyan ára lenne, amelyet nem tudnának, és feltehetően nem is akarnának megfizetni az uniós polgárok. Óvatos - EU által készített - becslések szerint ugyanis legalább 800 milliárd eurójába kerülne az uniós országoknak az említett határozatok megvalósítása. Magyarország esetében például hozzávetőleg 16-18 milliárd eurót kellene költeni az elkövetkező években az említett környezetvédelmi elvárások megvalósítására. Erre pedig képtelen a hazai gazdaság. Különösen a mai helyzetet figyelembe véve, mikor a globális gazdasági válság óriási mértékben érezteti a hatását - fogalmazott a szakértő.
A szakember szerint a közösségi célkitűzések megvalósításához szükséges hatalmas összeg előteremtése nemcsak egyszerű forráslekötést jelentene, hanem az uniós vállalatok versenyképességének a csökkenését is. Amíg például az öreg kontinens cégeinek nagy összegeket kell költeniük arra, hogy beruházásaik, termelési módszereik megfeleljenek a világban példátlanul szigorú EU-beli környezetvédelmi követelményeknek, addig a külföldi - kínai, amerikai, indiai - versenytársaknak nem kell hasonló kiadásokkal számolniuk. Így jelentős versenyelőnyre tesznek szert.
Molnár László úgy véli: valamilyen ésszerű kompromisszumot kellene találni annak érdekében, hogy ne folytatódjon az EU versenyképességének már évek óta tartó csökkenése, az uniós vállalkozások ellehetetlenülése. Olyan célokat kellene pénzelni, amelyek nem a valóságtól elrugaszkodottak, hanem megvalósíthatók. Ilyen például a lakások energiatakarékosabbá tételének az ügye. Ugyanakkor a mostaninál többet kellene költeni kutatás-fejlesztési célokra, az oktatás javítására, vagy éppen a tudományos műhelyek segítésére. A jövőbeni versenyképességünk ugyanis annak a függvénye - hangsúlyozta a szakember -, hogy most mennyit fordítunk a tudás gyarapítására. A tudásalapú társadalom kiépítése helyett jelenleg több 10 milliárdot költünk például a kapcsolt energia és a zöldáram átvételére olyan időszakban, mikor a hazai villanyfogyasztás éves szinten 6-7 százalékkal csökken. Ma minden fogyasztó kilowattóránként 2-3 forinttal többet fizet a ?környezetkímélő? módon előállított áram kötelező átvétele miatt. Miközben ennek a messze a piaci ár felett átvett ?öko? áramnak döntő hányadát gáztüzelésű turbinákban állítják elő.
Molnár László arról is beszélt, hogy szinte kizártnak tarja, hogy az EU vezetői korábbi döntésüket felülbírálva módosítsák az enyhén szólva is ambiciózus elvárásokat. Eddig ugyanis nem nagyon volt példa erre.

Az épületek energiahatékonyságának javítása az egyik legjobb megoldás

A világon megtermelt energia 40 százalékát otthonaink használják fel, így ma már nem vitatott tény az, hogy épületeink energiahatékonyságának javítása, ezen belül is szigetelése járulhat hozzá a legnagyobb mértékben, a leggyorsabban és a legolcsóbban az üvegházhatást okozó gázok, köztük a CO2 kibocsátásának csökkentéséhez - mondta Tony Robson, a szigetelőanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Knauf Insulation vezérigazgatója a koppenhágai klímacsúcson. Megjegyezte, minden euró, amelyet szigetelésre fordítunk, 11 euró megtérülést hoz a szigetelés életciklusa alatt.
Az Európai Unió nemrégiben fogadta el azt a direktívát, amelynek értelmében 2020 után már csak olyan lakóépületek épülhetnek, amelyeknek nincs vagy zéró közeli a CO2-kibocsátása. Ez csak 20-25 cm vastagságú szigeteléssel érhető el a jelenlegi 5-10 cm vastagságú szigetelések helyett. A cél eléréséhez azonban az építési lánc minden szereplőjének - az építtetők, az építészek, a kereskedők és a kivitelezők - oktatására és az energiahatékonysági beruházások finanszírozási mechanizmusainak mielőbbi kialakítására van szükség. Tony Robson szerint alapvető fontosságú, hogy az épületek tulajdonosait megfelelő finanszírozási mechanizmusok támogassák energiahatékonysági beruházásaik megvalósításában, miközben az építési lánc résztvevői, különös tekintettel az építtetőkre és az építészekre, megfelelő képzésben kell hogy részesüljenek e fejlesztések professzionális megvalósítása érdekében.
Az Európai Unió átlagához viszonyítva a kelet-közép-európai épületek egy négyzetméterre vetítve 25 százalékkal több energiát használnak fel azért, mert nincsenek megfelelően szigetelve. A szigetelés fontosságát jól mutatja, hogy a magyar háztartások kétszer annyi energiát veszítenek el a falakon keresztül, mint például a svéd otthonok, amelyeknek a zord éghajlat miatt 2,5-szer vastagabb a szigetelésük, így fűtésszámlájuk mintegy 35 százalékkal alacsonyabb, mint egy átlagos magyar család kiadásai.
Az Európai Unióban az épületek szigetelésének javításával az éves CO2-kibocsátás 460 millió tonnával, azaz Magyarország éves CO2-kibocsátásának mintegy hatszorosával lenne csökkenthető, emellett pedig csökkenne a nagyvárosokat sújtó szmog kialakulásának kockázata is.

(Népszava, 2009. december 29., kedd, 10. oldal)