Az Európai Bizottság a napokban határozatot fogadott el, amelynek értelmében a jövőben a hordozható zenelejátszók előállítói kötelesek lesznek készülékeiket a biztonságos zajszinteknek megfelelő alapbeállítással ellátni. Továbbá figyelmeztetniük kell a felhasználókat a túlzott hangerő melletti tartós használat káros hatásaira.


Becslések szerint az EU-ban összesen kb. 50-100 millió ember használ mp3‑lejátszót napi rendszerességgel. Az elmúlt négy évben a becslések szerint 184-246 millió euró értékben adtak el hordozható zenelejátszókat, ebből 124-165 millió euró értékben mp3-lejátszókat.


A SCENHIR uniós tudományos bizottság 2008 októberében kibocsátott véleménye szerint azok a felhasználók, akik hordozható zenelejátszójukat hosszabb időn keresztül nagy hangerőn hallgatják, maradandó halláskárosodást szenvedhetnek. Évekbe telhet, mire a halláskárosodás kimutathatóvá válik, akkor azonban már túl késő. Ez a veszély a felhasználók 5-10%-át fenyegeti, elsősorban azokat, akik napi rendszerességgel több mint egy órán keresztül, nagy hangerő mellett használják készüléküket. Becslések szerint az EU-ban ez akár 10 millió veszélyeztetett felhasználót is jelenthet. Az Európai Bizottság új műszaki biztonsági szabványok kidolgozására kéri fel a CENELEC-et, az EU szabványügyi bizottságát.


A jelenleg hatályos uniós szabványok nem korlátozzák a maximális hangerőt, és nem teszik kötelezővé hangerőről tájékoztató speciális címke használatát sem. Viszont a használati utasítást tartalmazó kézikönyvben a gyártónak figyelmeztetnie kell a hangerő káros hatásaira.



Az új javaslatok


Az Európai Bizottság és az EU 27 tagállama által javasolt megbízás minden hordozható zenelejátszóra és zenelejátszási funkcióval rendelkező mobiltelefonra kiterjed.




A következő lépések


Az uniós szabványokat a CENELEC európai szabványügyi testület dolgozza ki. A legfeljebb 24 hónapig tartó folyamatban tudósok, ágazati szakemberek, fogyasztói csoportok és más érintettek vesznek részt.


Az uniós szabványok betartása nem kötelező, azonban, ha az Európai Bizottság elfogadja az új szabványt, és az megjelenik az Európai Unió Hivatalos Lapjában, de facto ágazati normává válik. Az e szabványoknak megfelelő árucikkeket eleve biztonságosnak tekintik, míg a többi terméken a gyártóknak költséges tesztelési eljárásokat kell elvégeztetniük. Az új biztonsági szabványok csak az új termékekre vonatkoznak majd.



Forrás: Európai Bizottság